Bejelentkezés

Blog

Latest News
Mire kell odafigyelnünk burkolás utáni takarításkor?

Mire kell odafigyelnünk burkolás utáni takarításkor?

Ugyanúgy, ahogy a burkolás előkészületeire, a munkafolyamat utáni feladatokra is rá kell szánni az időt és energiát annak érdekében, hogy valóban egy esztétikus, és makulátlan végeredményt kapjunk.

Burkolás után

Miután a szakember befejezte a burkolást, idő kell, míg az teljes mértékben megszárad. A száradási idő több mindentől függhet. Múlik a felhasznált alapanyagoktól is, illetve azon, hogy éppen milyen az időjárás. A teljes száradáshoz nyáron maximum 3 nap szükséges, míg télen, vagy hűvösebb, párásabb időjárásban erre rá kell még szánnunk 1-2 napot pluszba.

Ha a burkolás teljes száradási ideje letelt, akkor a burkolt felülettel technikailag semmi teendőnk nincs már. A helyiség ilyenkor teljesen üresen áll, a szépen leburkolt falaival, nekünk pedig már csak egyetlen dolgunk maradt, az pedig az, hogy nekiálljunk egy alapos nagytakarításnak.

Milyen szereket használhatunk a burkolat tisztításakor?

A legegyszerűbb, és leghagyományosabb dolog, amivel próbálkozhatunk, az az ecetes víz, mely leszedi a legtöbb burkolaton maradt szennyeződést. Az ecet nagyon hatásos, pillanatok alatt el tudjuk távolítani vele a burkolaton maradt koszt, és nem csak akkor jöhet jól ez az ecetes megoldás, ha új burkolatot kell takarítani, hanem egy átlagos fürdőszoba tisztítása során is hasznát vehetjük.

Ha lehetőségünk van, csináljunk egy kis huzatot, és nyissuk ki a helyiségben található ablakot vagy ablakokat. Bár az ecetes tisztítás rendkívül hatásos, sokan az ecet kellemetlen, szúrós szaga miatt inkább más megoldás után néznek takarítás során.

A burkolás utáni takarításkor leginkább a fugázás tudja a legtöbb koszt, és szennyeződést okozni. Amikor pedig a fugaanyag más idegen anyaggal keveredik össze (például valamilyen ragasztóval) akkor az képes makacsul a lapokra ragadni, ezeknek az eltüntetése pedig már igen nagy kihívást jelenthet számunkra. Ahhoz azonban, hogy a friss fugát ne sértsük meg, és ne távolítsuk el a lapok közül, a tisztítását érdemes nagyon körültekintően elvégezni.

A takarítást a burkolás befejezése utáni napokban már el lehet kezdeni. 1-2 napnál többet azonban nem érdemes várni, hiszen a teljesen rászáradt szennyeződéseket 1 hét után már nagyon nehéz lesz eltüntetnünk.

Hogyan tudjuk eltüntetni a fugaport, és a fugafátyolt?

Burkolás, csempézés után takarításkor igen alaposnak kell lennünk. Első ránézésre könnyen lehet, hogy csak egy finom porréteget látunk a csempéken, mégis, ha elkezdjük azt egy nedves ruhával letörölni, valószínűleg azt fogjuk tapasztalni, hogy a felület elkezd tapadni. A frissen letörölt burkolat, még vizes felülete könnyen lehet, hogy teljesen tisztának tűnik, mégis száradás után gyakori, hogy az ember foltosodást tapasztal, melyet a fennmaradó fugafátyol szokott okozni.

A burkolaton megtalálható port érdemes óvatosan porszívóval eltávolítani, ez a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás. A fuga anyag azonban egy vékony fátyol réteget hagy maga után a burkolat felületén, és ennek eltávolítását nem segíti elő az erős sikálás és súrolás sem. Nagyon bosszantó tud lenni, hogy akárhányszor takarítjuk le az adott felületet, száradás után ugyanazok a foltok jelennek meg rajta, már-már eltávolításuk reménytelennek is tűnhet.

Fali csempe esetében jó választás lehet valamilyen savas tisztítószer használata, például olyan, mely tartalmaz ecetet, de választhatunk kereskedelemben kapható speciális szereket is, melyekkel a bosszantó fuga fátyol egy pillanat alatt eltüntethető.

Ha a fuga fátyolt viszonylag nagyobb felületen tapasztaljuk, akkor talán egyszerűbb, és könnyebb megoldás az, ha szakszerű megoldás mellett tesszük le a voksunkat, és igény bevesszük a gépi takarítást, melynek köszönhetően nem csak hatékonyan, de rendkívül rövid idő alatt be tudjuk majd fejezni a tisztítást.

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük