Bejelentkezés

Blog

Latest News
Amit a födém és a padlás szigeteléséről tudni érdemes

Amit a födém és a padlás szigeteléséről tudni érdemes

Amikor a hőszigetelés szóba kerül, akkor a legtöbben az utólagos homlokzati hőszigetelésre gondolnak elsősorban, pedig a hőszigetelésre, illetve a fűtés számla csökkentésére számos más módon is van lehetőségünk. Az egyik ilyen megoldás a padlás hőszigetelés, mely során akár 20-30%-kal is csökkenthetjük a fűtésköltséget, ugyanis egy megfelelően szigetelést padlás a távozó energia 70-90%-át tudja benntartani.

Miért érdemes szigetelni a födémet és a padlást?

Ha nincs megfelelően szigetelve a padlásfödém, akkor az hatalmas hőveszteséget okozhat, hiszen egy meglehetősen nagy lehűlő felületet jelenet. Ugyanakkor ez a leggazdaságosabban szigetelhető felület az egész házban, vagyis ha nem megfelelő a családi házunk szigetelése, akkor a legköltséghatékonyabb megoldást jelentheti számunkra, ha előbb a padlást szigeteljük.

Így ugyanis meglehetősen alacsony beruházással nagy összegeket spórolhatunk, már ami a fűtésszámlát illeti. Természetesen nyáron is komoly előnyt jelent majd, hogy a födém szigetelve van, ugyanis a levegő 40-60 fokra is felmelegedhet a padlástérben, ez a meleg pedig a ház többi részére is hatással lesz.

Jól létszik tehát, hogy számos előnye van annak, ha a padlásfödém szigetelésre kerül:

  • csökken a fűtésszámla télen
  • nyáron akár 5-7 fokkal is hűvösebb lehet a házban
  • jobb komfortérzet
  • kazán és klíma szervizköltségeinek csökkentése: mivel jobb lesz a komfortérzet már önmagában is a házban, így a kazán és a klíma is kevesebbet fog dolgozni. Ezzel nő az élettartamuk, és szervízeltetésre is ritkábban lesz szükség
  • penészedés kiküszöbölése: ha ugyanis a falak szigetelve vannak, a födém viszont nem, akkor a penész megjelenésének nagyobb az esélye. Ilyen esetekben ugyanis hőhidak alakulnak ki a szigetelt és a szigeteletlen szerkezetek között, a pára lecsapódik, ami jó táptalaj a penészgomba számára
  • növekszik a ház értéke: ha esetleg később eladnánk a házat, akkor akár 20-30%-kal többet érhet a ház, mint egy nem szigetelt ingatlan

Milyen módszereket és anyagokat érdemes használni a padlás szigetelésére?

A padlásfödém szigetelése nagyban függ attól, hogy fa vagy betonfödémről van-e szó. Az egyes padlás típusok tulajdonságai ugyanis komolyan befolyásolják, hogy milyen padlás szigetelőanyagot választhatunk.

A fafödém esetében számolnunk kell azzal, hogy a fa érzékeny a nedvességre, nem kedveli a vizet vagy a párát, vagyis páraáteresztő szigetelőanyagban kell gondolkodnunk, hogy a pára szabadon távozhasson a szerkezetből.

Ha nem megfelelő a szigetelés, akkor a fa gombásodhat, penészes lehet és rohadhat is. Ezzel szemben a beton nem ennyire érzékeny a nedvességre, viszont sokkal rosszabb a hőszigetelő képessége, mint a fának.

A födém szigetelésére a következő anyagokat szokták javasolni:

  • polisztirolszigetelés: ezt a megoldást kizárólag betonfödém esetén szokták csak alkalmazni, mivel nem páraáteresztő, és a tűzbiztonsági képességei sem túl jók, hiszen tűzveszélyes anyagról van szó. A rágcsálók is beköltözhetnek, a hangszigetelési képessége sem kifejezetten jó, ugyanakkor ez a legolcsóbb megoldás. Akkor érdemes ezt választani, ha betonfödémről van szó, és nagyon kicsi költségkeretből szeretnénk szigetelni a padlásteret.
  • kőzetgyapot: üveggyapot helyett manapság gyakran használnak kőzetgyapotot is, ugyanis nagyon jó a páraáteresztő képessége, és tűzálló, ami egy fafödém esetében nagyon fontos tulajdonság, ha szigetelésről van szó. A kiváló hő és hangszigetelő képessége mellett még környezetbarát is, és meglehetősen tartós, ugyanis alak és formatartó. Ebben az esetben nem kell attól tartanunk, hogy az évek során összetömörödik, vagy beleköltöznek a rágcsálók.
  • üveggyapot: szintén jó lehetőség, fafödém esetén, ahol fontos a páraáteresztés és a tűzbiztonság. Egyszerű, síkfelületű padlásfödémek esetén is javasolják, de leginkább akkor szokták alkalmazni, ha a födémet nem terhelheti jelentős súly, ugyanis az üveggyapot meglehetősen könnyű. Az üveggyapot az egyik legnépszerűbb padlásszigetelő megoldás, hiszen környezetbarát, könnyű vele dolgozni, jó a hő és hangszigetelő képessége, tűzálló, és a páraáteresztő.
  • szórt purhab: az egyik legnagyobb előnye ennek a szigetelésfajtánk, hogy a legkisebb résekbe is képes bejutni, és varratmentesen szigetel. Nem képződnek hőhidak, vagyis a penésztől nem kell tartani. Bár nem tűzálló, de nem táplálja az égést. Nagyon jó a páraáteresztő képessége, ahogyan a hő és hangszigetelő tulajdonságai is. Könnyen felvihető, azzal viszont számolni kell, hogy drágább, mint a többi, felsorolt szigetelésfajta.

Járható és a nem járható padlásszigetelés

Ha a padlást tárolásra is szeretnénk használni, akkor mindenképp számításban kell vennünk, hogy melyik szigetelésfajta járható, illetve nem járható. A tévhitekkel ellentétben a polisztirolszigetelések nem járhatóak, ahogyan az ásványgyapot szigetelések (kőzet- és üveggyapot) sem.

Természetesen létezik egyes anyagokból lépésálló kivitel is, ugyanakkor ezek lényegesen drágábbak és nehezebben megmunkálhatóak. Amennyiben szeretnénk tárolásra is használni a szigetelt padlásunkat, akkor tároló felület készítésére lesz szükség, de minimum egy szerviz utat érdemes lesz kialakítani pallóból, deszkából vagy OSB lapból.

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük