Térkő vízelvezetés: folyóka és lejtés

2022.05.06.mapadmin0
szakember térkő kérdések lépésről lépésre baumap

A vízelvezetés minden építmény esetében fontos, és ez alól nem kivétel a térkőburkolat sem. A térkő lerakása nagy odafigyelést és tervezést igényel és bár házilag is elvégezhető, nem árt pár szabályt észben tartani. Kezdjük talán azzal, hogy először is felmérjük az igényeket, hogy milyen térkőre is van szükség.

Térkő terhelés?

Közlekedik-e majd autó vagy teherautó a kövön, vagy csak gyalogos forgalom várható? Ez az alapkérdés meghatározó, hisz itt már eldől, hogy szükséges-e a betonalap a térkövezéshez, vagy sem. Amikor például a ház mellé szeretnénk a járdát térkővel leborítani, nem szükséges a betonalap. De ha az egész udvart, ahol a garázs is van és lesz rajta autós forgalom, akkor bizony már kell a betonalap.

A térkövezésnél a tervezés, előkészítés igen fontos szerepet játszik. Hisz ha nem megfelelő gondossággal történik meg, akkor előjöhetnek különböző problémák. Például ha nem megoldott a vízelvezetés, akkor – járda esetében – az épület megsüllyedhet, penészedhet és ezt mind a vizesedésnek köszönheti. Amikor tehát térkövezünk, gondoskodjunk a vízelvezetésről.

A térkő vízelvezetés módjai

Erre többféle lehetőség is kínálkozik, több tényezőtől függően. Ha például egy ereszcsatorna keresztezi a térkő útját, tehát a víz útja, akkor esőelvezetőt kell beépíteni. Ez lehet akár a térkővel azonos színű is. A csatorna elvezeti a vizet, így az nem tehet kárt a ház falában, alapjában, nem okoz süllyedést, penészedést. A beton vagy akár műanyag csatorna mellett sokan a folyókát részesítik előnyben. Ezek a felszínen vannak, a térkővel egy síkban.

A folyóka nagy előnye, hogy könnyebb tisztán tartani, mint a felszín alatti csatornát. Hisz nemcsak eső, hanem falevelek, egyéb növények is kerülhetnek az ereszcsatornába, ezek pedig eldugíthatják azt. A folyókát ezzel szemben elég csak leseperni, ha falevél kerül rá. Ezek a folyókák általában 40-50 centiméter hosszúak, 9-11 centiméter a vastagságuk, a szélességük pedig 20-40 centiméter között változik.

Nemcsak a házak melletti járdák esetében hasznos, hanem minden nagyobb felületen. A legtöbb esetben a folyókát még a térkő burkolat lerakása előtt rakják le, a beton alapba. Fontos, hogy vagy habarccsal, vagy kültéri flexibilis ragasztóval kell rögzíteni egymáshoz a folyókákat, hogy a víz a hézagoknál ne tudjon elszivárogni.

A folyóka lejtés fontossága

Azonban mit sem ér az egész, ha nem gondoskodunk a térkőburkolat megfelelő lejtéséről. Fontos, hogy a térköveknek szilárdan kell állniuk és el is kell vezetniük a csapadékot a felületről. A térkövek nem szorosan illeszkednek egymáshoz, van köztük pár milliméter távolság. A víz itt is lefolyik, azonban nem mindegy, hogy hova jut.

Alapvetően a térkövezésnél három réteggel kell számolnunk, ezek a kavicsréteg, ami ideális esetben 20-30 centiméteres, ezt követi a finomhomok-réteg 3-5 centi vastagságban, végül maga a térkő, aminek szintén változó a vastagsága, általában 4-8 centiméter közötti. Autós forgalom esetén pedig ehhez jön még a betonalap.

A homok és a kavics nagy szerepet játszik a víz elvezetésében és a fagyvédelemben is. Ugyanis nemcsak az esőzésekre, hanem a fagyokra is gondolni kell és arra, hogy a térköveknek minden időjárási körülmények között helyt kell állnia.

Lépésről lépésre

Kezdésként a szegélyköveket kell elhelyezni, ez jelöli ki ugyanis a burkolandó felületet és ez védi a burkolatot az elmozdulásoktól. Nem árt ezt betonalapba tenni, hogy ne mozduljon el, hogy stabil maradjon. Pontosan ki kell számolni, hogy mennyit is kell ásni, nyilván ha erre szükség van, hogy a megfelelő szintben legyen majd a burkolat.

Ami pedig a lejtést illeti. A területnek legalább két százalékos lejtéssel kell rendelkeznie, ez méterenként két centimétert jelent. Ezt folyamatosan mérjük és igazítsuk, hisz így kerülhetjük el, hogy az esőzések károkat okozzanak.

A talaj előkészítése után jöhet az első réteg, a kavics vagy sóder. Ezt több rétegben, minden réteget tömörítve kell elhelyezni és folyamatosan mérni a megfelelő lejtést. Így lesz ugyanis tartós a térkőburkolat. A 20-30 centiméteres réteget a 3-5 centiméteres homokréteg követi, ebbe a finom homokba kerülnek majd a térkövek. Ezeket a rétegeket tömörítsük és csak ezután kezdjük meg a térkő lerakását.

Itt arra kell figyelni, hogy 2-3 mm távolság legyen a kövek között, a fugának. Ehhez szükség lehet ékekre, de a legtöbb gyártó már így gyártja a térköveket, hogy rendelkeznek távtartókkal. Ha kész a térkövezés, akkor száraz homokkal fugázzuk, általában kvarchomokot javasolnak a szakemberek. A térkő lerakása után 2-3 héttel érdemes újrafugázni a térkövet, hisz ilyenkor a terhelés és az időjárási körülmények miatt valószínűleg a homok már megsüllyedt, leülepedett.

Eszközök térkövezéshez – bérelni is lehet

Egyszerűnek tűnik ugyan a térkövezés, de azért van pár dolog, amire oda kell figyelni. Hisz ha nem jó az alap, nincs jól lerakva a térkő, nem megfelelő a vízelvezetés, akkor bizony előfordulhatnak problémák. Az eszközök, melyek szükségesek a térkő lerakásához, a legtöbb háztartásban fellelhetők. Ilyen például az ásó, a lapát vagy a talicska. Ezen kívül szükség lesz egy vízmértékre, simítólécre, seprűre és locsolóra.

A gumikalapács elengedhetetlen, ezzel tudjuk pontosan és kíméletesen elhelyezni magukat a köveket. A döngölőbéka a tömörítésben segít, a lapvibrátorral pedig a kész burkolatot tudjuk „elrendezni”. Ha pedig vágni kell a térkövet, akkor egy flex is szükséges lehet. Sok eszköz nyilván nem áll rendelkezésre egy átlag kertes házban, azonban ezeket ki is lehet bérelni egy-egy napra vagy hétvégére.

Válasz írása

Email címed nem kerül publikálásra. A *-gal jelölt mezőket ki kell tölteni

Találd meg a szakemberedet!

Bármikor kereshetsz bármire, legyen szó házon belüli vagy kívüli megbízásról. A BauMap segít megtalálni egyszerűen és gyorsan a megfelelő szakembert.

BauMap

Találd meg a szakemberedet!

Bármikor kereshetsz bármire, legyen szó házon belüli vagy kívüli megbízásról. A BauMap segít megtalálni egyszerűen és gyorsan a megfelelő szakembert.

Explore

Users

Bello

Back to Bello home

Készítette: Netbloom Hungary Kft. Minden jog fenntartva.

Back to Bello home

Készítette: NetBloom Hungary Kft. Minden jog fenntartva.

Belépés

Regisztráció

A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához, a fiókhoz való hozzáférés kezeléséhez és más célokra használjuk, melyeket a Adatkezelési tájékoztató tartalmaz.

Van már fiókod?

Elfelejtett jelszó

Kérem írja be a felhasználó nevét vagy e-mail címét. Hamarosan kapni fog egy linket a megadott címre, ahol visszaállíthatja jelszavát.