Bejelentkezés

Blog

Latest News
Mit csinál egy vízvezeték szerelő?

Mit csinál egy vízvezeték szerelő?

A vízvezeték szerelők munkája ezerszer többet jelent, mint az egyszerű dugulás elhárítás. Minden nap új feladatok, új ügyfelek, új környezetek és új kihívások várnak rájuk. De mitől olyan kritikus fontosságú egy vízvezeték szerelő, a mindennapi életben? Átfogó bemutatónk következik, erről az egyre keresettebb szakmáról.

Egy vízvezeték szerelőnek képesnek kell lennie az alábbi feladatok elvégzésére

A vízvezeték szerelők elsősorban olyan csövek telepítésével, javításával és karbantartásával foglalkoznak, amelyek a lakó-, kereskedelmi és ipari épületek vízellátását, valamint a szennyvíz elvezetését szolgálják.

Emellett víz szerelvényeket, fürdőkádakat, mosdókat, WC-ket, mosogató és mosógépeket is installálhatnak, üzembe helyezhetnek. Sok esetben más építőipari munkásokkal közösen dolgoznak.

Feladataik közé tartozik még:

  • A helyszíni problémadiagnosztika.
  • A fentebb említett berendezések szemrevételezéses vizsgálata, majd a hiba okának és helyének megállapítása. Ezt követően pedig a szerelési és javítási költségek pontos becslése.
  • A lefolyók és WC-k dugulása, illetve a tél folyamán elfagyott vízvezetékek, csőtörések okozta problémák sürgős elhárítása.
  • A vízellátó rendszerek tervrajzának értelmezése, elemzése és szakszerű megvalósítása.
  • A szükséges csövek előkészítése, mérése, illetve elhelyezése a falakon belül és a padló alatt – szükség esetén speciális elektromos szerszámok segítségével.
  • Az ügyfelek alapos tájékoztatása a telepített gépek megfelelő ápolásának és használatának módjáról.

A vízvezeték szerelők legfontosabb célja tehát az, hogy biztosítsák a különböző ingatlanok vízvezeték-rendszereinek megfelelő működését, és megoldást találjanak a jelentkező vízellátási problémákra.

Hogyan válhat valaki vízvezeték szerelővé?

E munkakörön belül, a szakiskolák és OKJ-s képzések által nyújtott oktatásokon keresztül helyezkedhet el az érdeklődő. A tantermi órák során megismerkedhet a szabályzatokkal és előírásokkal, a tervrajzok olvasásával, valamint minden más, kulcsfontosságú szaktudással. Majd a gyakorlati helyen elsajátíthatja mindazt, amit az iskolán belül nem lehetséges.

A leendő vízvezeték szerelőktől elvárják, hogy jártasak legyenek az őket érintő elektromos szerszámok és más, a szakmájukhoz kapcsolódó eszközök használatát illetően.

Ahhoz, hogy valaki sikeres vízvezeték szerelő lehessen, a következő kompetenciákra van szüksége!

  • Kritikus gondolkodásmód: Egy hirtelen jelentkező probléma megoldása során, elengedhetetlen a lehetséges praktikák átfogó mérlegelése.
  • Fizikai erő: Képesnek kell lennie nehéz gépek, berendezések és szerszámok mozgatására.
  • Jó kézügyesség és a tiszta munkavégzés iránti nagyfokú tisztelet: Szakszerűen és talpraesetten kell használnia, javítania, illetve karbantartania a különböző gépeket és szerszámokat.
  • Analitikai és matematikai ismeretek: Elengedhetetlen számára az alaposságra és a részletekre történő odafigyelés, otthonosan kell mozognia a számok világában.
  • Ügyfélorientáltság: Folyamatos összpontosítás a biztonságra, a költségkontrollra, valamint az ügyfél általános elégedettségére.
  • Alkalmazkodó készség: A vízvezeték szerelőknek képesnek kell lenniük rugalmas munkarendben dolgozni, beleértve a hétvégéket, sőt, olykor az éjszakákat is.

A vízvezeték szerelő általános munkakörnyezete

Az egyéni vállalkozóként önállóan működő vízvezeték szerelők, – jellemzően – nap mint nap különböző otthonokba utaznak. Míg az alkalmazottként tevékenykedők, inkább nagyobb csapatokban végzik a munkát, munkahelyükként pedig általában az építkezések, irodaházak és gyárak szolgálnak.

De, egy vízvezeték szerelő dolgozhat olyan, nyilvános helyeken is, mint például a bevásárlóközpontok és oktatási intézmények. Ebben az esetben, főként állandó jellegű karbantartási munkálatokra kell számítania.

Rendszerint zárt térben, rendkívül szűk helyeken dolgoznak. A vízvezeték szerelők körében leggyakrabban jelentkező veszélyek: a vágások, esések, továbbá az égési sérülések.

Minőségi vízvezeték szerelők, akár egy „varázsütésre” – Így lehetséges!

A vízvezeték szerelők nagyon speciális szakembergárda, ezért fontos, hogy azt a mesterembert találjuk meg, aki az időbeosztásunknak, költségvetésünknek és általános igényeinknek megfelelő munkát képest nyújtani.

Mint bármely más, kulcsfontosságú szolgáltatás esetében, úgy a szakemberek terén is a legjobb, ha alaposan utánanézünk annak, hogy mire is számíthatunk majd a pénzünkért.

Létezik egy trükk, amellyel hónapok leforgása helyett, akár percek alatt felfedezhető a számunkra legideálisabb szerelő.

Az internet használata rohamos mértékben növekszik, és ez azt jelenti, hogy ma már egyre több szakmabeli is ezen a médiumon keresztül hirdeti és népszerűsíti vállalkozását.

És itt jön a képbe az online szakemberkereső!

Ennek köszönhetően, átfogó képet kaphatunk a regisztrált vállalkozók előző munkáiról és értékeléseiről. Ha pedig megtaláltuk a szimpatikus jelöltet, nincs más dolgunk, mint – egyetlen gombnyomás segítségével – felvenni vele a kapcsolatot.

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük