Bejelentkezés

Blog

Latest News
10 gyakori kérdés a festésről

10 gyakori kérdés a festésről

Falat festeni jó móka és még hasznos is, egyre többen vágnak bele saját maguk, részben anyagi szempontokból. Azonban nem minden fal egyforma, figyelni kell a felületre, arra, hogy milyen festéket választunk és egyébként is, festés előtt, közben, de még után is, számos kérdés merülhet fel. Jöjjenek tehát a gyakori kérdések a ház belső és külső falainak festéséről és a válaszok.

Hogy kell hígítani a festéket?

Attól függ, hogy milyen festékről van szó, hígítóval vagy vízzel. A falfestékeket általában vízzel hígítjuk, arra pedig, hogy ezt milyen arányban tegyük meg, a festék leírása ad pontos választ. Vannak olyan falfestékek, melyeket nem tanácsos hígítani, másokat akár 30 százalék vízzel is lehet, ezt mindig a festék határozza meg. Az átlag 5-10 százalékos hígítási arány szokott lenni, tehát tíz liter festékhez fél, illetve egy liter vizet adhatunk.

Hogy kell mésszel festeni?

A mészben, vagyis a mészhidrátban nincsenek speciális adalékanyagok, vízzel kell keverni, hogy megkapjuk az oltott mészt. Különbséget kell tennünk a mész és a mészfesték között, utóbbi egyfajta átmenet a mész és a diszperziós festék között. Ebben az esetben is mindig kövessük a termék leírását és aszerint cselekedjünk.

Mire figyeljünk, ha hengerrel festünk?

Egyszerűnek tűnik, gyorsan halad vele a munka, mégis, van pár szabály, amit nem árt betartani, ha hengerrel festünk, az egyik, hogy a pontos, precíz munka érdekében, inkább kevesebb, mint több festékkel dolgozzunk. Tehát mártsuk a hengert a festékbe, aztán húzzuk le róla a felesleget a rácson és így kenjünk a falra, érdemes beszerezni egy teleszkópos nyelet, mellyel megkönnyítjük a munkát, különösen ha plafont is festünk. A festőhengert a használat után alaposan mossuk el, tisztítsuk meg a felesleges festéktől.

Mit tegyünk, ha falfestés után büdös a fal?

Először is festés előtt győződjünk meg arról, hogy a festék megfelelő állapotban van. Ha büdös, akkor a falon is az lesz, azonban ez a ritka eset. Amikor a festés után büdöset érzünk, akkor szellőztessünk, segítsük elő, hogy a fal megszáradjon. A festék szagát még érezni fogjuk egy ideig, de ez inkább a frissesség illata lesz, ha nem szeretjük a festékszagot, akkor válasszunk eleve illatosított falfestéket. Vannak persze házi praktikák is a festékszag csökkentésére, ilyen például a szódabikarbóna, ha kis tálakba tesszük a festett helyiség több pontjára, segít semlegesíteni a szagokat.

Hogy fessünk füstös falat?

A kormos, füstös fal festését időzítsük akkorra, amikor nincs fűtési szezon, ezeken a területeken gyakrabban szükséges festeni. Fontos, hogy festés előtt mosószeres vízzel mossuk le a felületet, majd ezt ismételjük meg tiszta vízzel is. Ha már a füst, a korom mélye beszívódott a felületbe, használhatunk úgynevezett izoláló falfestéket, ezután jöhet az alapozó, majd egy olyan falfesték, ami koszolódó felületekre lett kifejlesztve. A latexfesték például mosható, súrolható, emellett pára- és légáteresztő is egyben.

Hogy fessük át a koszos falat?

Az előkészületkor fontos, hogy zsírtalanítsuk a felületet, a zsíros felületen ugyanis nem tapad meg a festék. Még ha nincs is látható kosz a falakon, portalanítsunk, zsírtalanítsunk, ezt megtehetjük egy szappanos lemosással például. Ahhoz, hogy az új festék megtapadjon a falon, érdemes csiszolópapírral érdesebbé tenni a felületet és ezután elvégezni a portalanítást, tehát előbb szabaduljunk meg a koszfoltoktól és ne a festékkel próbáljuk meg azt elfedni.

Mire kell figyelni a kőporos fal festésénél?

Mészből, mészhidrátból, cementből és különböző szemcsenagyságú kőporból áll a kőporos vakolat, ami egykor igen elterjedt volt, hisz olcsó megoldásnak számított. Ha kőporos vakolatot szeretnénk újraszínezni, gondoskodjunk a hibák kijavításáról és arról, hogy ahol szükséges, ugyanolyan érdes felületet képezzünk, mint maga a kőpor, így lesz a végeredmény egységes, homogén.

A kőporos fal festésekor érdemes UV-álló, vízlepergető homlokzatfestéket választani, vannak olyan homlokzatfestékek, melyek hőszigetelő tulajdonsággal is bírnak.

Az olajos fal festése

Amikor olajos, zsíros falat szeretnénk újrafesteni, ne a festékkel próbáljuk eltakarni a szennyeződéseket, fontos, hogy ezeket távolítsuk el a festés előtt. Mosószeres, szappanos vízzel mossuk le az olajos falat, vagy erre a célra használhatunk speciális tisztítószert is. Hagyjuk megszáradni és csak ezután portalanítsunk, ha pedig a felület folyamatosan ki van téve a zsíros, olajos szennyeződéseknek, akkor válasszunk mosható falfestéket.

Mi az a mosható falfesték?

A mosható falfestékek ideálisak a nagy igénybevételnek kitett felületekre, így például a konyhába, ahol számos szennyeződés érheti a falat. Ezek a festékek lepergetik a vizet, a felületről pedig egyszerűen csak le kell törölni a szennyeződést. Kisgyermekes családok számára kifejezetten ideális, hisz a színes ceruza, zsírkréta is eltávolítható a falról, anélkül, hogy a festékben, a színben kár keletkeznek, de ugyanígy a sár vagy épp az ételmaradékok, fröccsenések, foltok is könnyen lemoshatók.

Mit tegyünk a penészes fallal?

Amikor penészes a fal, akkor elsősorban annak okát kell megszüntetni és nem egy új réteg festékkel kell elfedni a problémát. A penészről tudni kell, hogy a nedves, rosszul szellőző felületen telepszik meg, mint amilyen a fürdőszoba vagy épp a pince, a penész az egészségre is káros hatással van, tanácsos tehát megszabadulni tőle.

Léteznek penészgátló és gombaölő festékek, ezeket kifejezetten erre a célra fejlesztették ki. Azonban fontos, hogy ezek használata előtt távolítsuk el a penészt a falról, ezt megtehetjük úgy, hogy lesúroljuk vagy lekaparjuk, használjunk penész- és algaoldó szert és soha ne szárazon kezdjük el kapargatni a penészfoltokat.

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük