Hogyan fessük ki a hálószobát?
Csináld magad, avagy DIY – a trend évek óta hódít, egyre többen vállalkoznak arra, hogy maguk festik, csinosítgatják otthonukat. Ilyenkor az elszántság mellé nem árt pár eszköz és maximális odafigyelés sem. Egy szoba kifestése nagy odafigyelést igényel, ha pedig elrontunk valamit, könnyebben javítható, mint más barkácsmunkák hibái. Azonban ennek tudatában is inkább törekedjünk a tökéletességre.
Mit szeretnénk?
Kezdjük a legvégén, tehát képzeljük el, hogy milyen végeredményt is szeretnénk. Gyűjtsünk ötleteket, fontoljuk meg például, hogy egy szín helyett többet használunk, vagy épp kiemeljük a díszléceket, kontrasztokat teremtünk. A lehetőségek tárháza végtelen, vegyük figyelembe a bútorok színét és stílusát és törekedjünk a harmóniára.
Ha túl nagy falatnak érezzük a színválogatást, szűkítsük le a kínálatot, válasszunk, hogy hideg vagy meleg árnyalatokat tudnánk-e elképzelni, innen pedig már könnyebb tovább gondolkodni. Erős, vagy semleges színek? Hogy mutatnának ezek a bútorainkkal, festményeinkkel?
Teszteljük a színeket, ehhez az internet is segítségünkre lehet, sok helyen ugyanis fel lehet tölteni a saját képünket, és tetszés szerint variálhatunk a színekkel. Amikor színt választunk, gondoljunk a fényviszonyokra is.
A szükséges eszközök
A festék és a henger alapeszköz, ezen kívül szükségünk lesz a henger meghosszabbítására is, ecsetre, festéktálcára, csiszolópapírra, festékszalagra, rongyokra. Csak úgy kezdjünk bele a munkálatokba, hogy minden eszközünk megvan, ne festés közben kelljen még boltba rohangálni.
Számoljuk ki azt is, hogy mennyi festékre lesz szükségünk a hálószobába, ha sötét színről váltunk világosabbra, akkor több festékre lesz szükség, hisz több rétegben kell majd felvinni a világos festéket, hogy ne üssön át alatta sötét szín. A felület is sokat számít, a sima falra kevesebb, a durvább felületre több festék kell.
Távolítsuk el a bútorokat a szobából, ezzel nemcsak ezeket védjük meg, hanem a munkát is megkönnyítjük, meggyorsítjuk, hisz nem kell kerülgetni a bútorokat. Ha nincs elég hely a bútorok eltávolítására, egyszerűen toljuk őket össze a szoba közepére, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak. Mindenképp fedjük le őket és a padlót is, ezzel is megkímélve magunkat és a felületeket.
Amit tudunk, távolítsunk el, így a konnektorok és villanykapcsolók burkolatait, fali polcokat. Védjük meg a festékcseppektől ezeket a felületeket, ragasszunk fel festőszalagot oda, ahol szükség van rá, például a díszléceknél. Amikor pedig elkezdünk festeni, rendszeresen keverjük meg a festéket, így lesz homogén a végeredmény.
Mint ahogy minden más helyiség esetében is, a hálószobában is a mennyezetnél érdemes kezdeni és innen áttérni az oldalfalakra. Melyeket szintén felülről lefelé fessünk. A hálószoba festésnél a sarkok, szegélylécek mentén, kívülről kezdjünk és innen haladjunk tovább. A szellőzésről is gondoskodjunk, használjunk ventilátort vagy nyissuk ki az ablakot.
Színek a hálószobába
Népszerű és trendi hálószobaszín a levendula, ami modern és derűs hangulatot teremt. Nyugalmat áraszt, mégis élénk. Aki a melegebb színeket kedveli, a terrakotta lehet számára a jó választás, ez a szín harmonizál a zölddel és a sötét bútorokkal. A kék boldogságot és nyugalmat teremt, helye van a hálószobában is, mint ahogy szép a lila is, ez luxust, eleganciát sugároz.
Egy halvány bézs szín a világos fabútorokkal és padlóval harmonizál a legjobban, így légies, stílusos lesz a hálószoba. Vonzó lehet a sötétszürke fal is modern stílusával, mint ahogy népszerű a világoszöld fal is, ami tiszta, földes tónusokat idéz. Élénk és egyszerre meleg hangulatot teremt a mustársárga, ezt akár egyetlen falon is alkalmazhatjuk, és ilyen szín a rózsaszín is, ami jól harmonizál a világos aranyszínekkel.
Végül pedig itt a klasszikus fehér, ami mindig jó választás. Energetizál, megnyitja a teret, és a dekoráció sokféleségéhez is teret biztosít.