A falfestés menete lépésről lépésre
Amikor eljön a festés ideje, sokan pánikba esnek, hogy mekkora munka lesz ez, a költségekről már nem is beszélve. Egyre többen döntenek úgy, hogy profi festő brigád helyett inkább maguk állnak neki a munkának, így jóval költségtakarékosabb lesz az egész.
Festés előtti lépések
Ahhoz azonban, hogy szép is legyen, mindenképp tudnunk kell, hogy mik a festés lépései. A 0. lépés, amit még az eszközbeszerzés és az érdemi munka megkezdése előtt meg kell tennünk, az a tervezés.
Érdemes előre kigondolni, hogy melyik szobával kezdjük, hová tesszük a szoba berendezési tárgyait stb.. Emellett a színek megtervezésére is időd kell szánnunk, nem elég, hogy jó, ez legyen kék, ez meg inkább sárga. Gondoljuk végig, milyen hangulatot szeretnénk, vegyük számításba a szoba méretét is a színek kiválasztásánál, és persze a mintákat is célszerű már ilyenkor megtervezni.
Persze utólag is díszíthetjük a falat, mondjuk falmatricával, de ha mintát festenénk, esetleg felraknánk egy bordűrt vagy tapétacsíkot, azt már a tervezéskor érdemes számításba venni.
Milyen eszközökre lesz szükségünk a festéshez?
A festés nem annyira nehéz, ám néhány eszköz beszerzése elengedhetetlen, hogy jó munkát végezzünk. Mindig minőségi anyagokat és eszközöket válasszunk, különben a végeredmény nem lesz olyan, amilyennek megálmodtuk. De mi is szerepeljen a bevásárlólistánkon?
- festék: ebben a tekintetben széles a választék, választhatunk standard színeket a márkák festékpalettájáról, de ki is kevertethetjük a megálmodott színeket.
- takarófólia: ez azért kell, hogy a padlót, az ajtó és ablaküvegeket és a bútorokat le tudjuk takarni.
- száraz törlő: a festék ilyenkor csurran-cseppen, jó ha van papírtörlő, amivel gyorsan feltöröljük, ha szükséges
- ragasztószalag vagy maszkolószalag: az ajtó és ablakkereteket, villanykapcsolókat és konnektorokat szokták vele körberagasztani, hogy ne legyenek festékesek.
- ecset: a széleken, ajtó és ablakkereteknél, esetleg konnektoroknál jöhet jól
- festőhengerre és annak tálkájára: nagy felületeket célszerű hengerrel festeni és nem ecsettel
- teleszkópos nyél a hengerhez: a mennyezet festéséhez, de a magas falakhoz is jól jön
- glett anyag: a hibák javítására szolgál
- glettvas vagy spatulya: ezzel visszük fel a glettet a falra
- csiszolópapír vagy csiszológép: a glettelés után célszerű simára csiszolni a falat, hogy szép legyen.
- mélyalapozó: a festés előtt érdemes mélyalapozót is felhordani a falra, ugyanis így jobban tapad a festék, és segít abban is, hogy azt a színt kapjuk, amit a boltban a mintákon láttuk.
- létra
A szobafestés lépései
- lépés – a szoba előkészítése a festéshez: ha tehetjük, ürítsük ki a szobát, ám ha erre nincs lehetőség, akkor toljuk a szoba közepére a bútorokat, és takarjuk le őket fóliával, és a padlóra is terítsünk fóliát. Célszerű maszkolószalaggal leragasztani, hogy ne mozduljon el. Ragasszuk le a konnektorokat, villanykapcsolókat, széleket, ajtó és ablakkereteket. Szedjük le csillárt, és mindent a falról.
- lépés – fal tisztítása: mielőtt nekilátnánk a festésnek, mindenképp meg kell tiszítani a falat. Kezdjük a mennyezettel, majd úgy haladjunk fentről lefelé. A tisztításhoz meleg szappanos vízre és szivacsra lesz szükség. A zsíros-poros falra ugyanis nem tapad megfelelően a festék. A nedvesítés abban is segít, hogy felfedjük a fal hibáit, repedéseit, és a hólyagokat. Amennyiben előzőleg tapéta volt a falok, azt le kell szednünk. Nedvesítés után spaknival tudjuk lekaparni a tapétát, majd csiszolópapírral átdörzsölni, hogy ne maradjon ragasztómaradék a falon.
- lépés – javítás: amennyiben a falon repedések, hólyagok vagy egyéb sérülések vannak, régi tiplik helye stb., akkor ezeket ki kell javítanunk a festés előtt. Ezt egy úgynevezett glett anyaggal tehetjük meg, melyet óvatosan vigyünk fel a felületre egy glettvas segítségével. Ha gombásodás ellen is kezelni szeretnénk a falat, azt is most tehetjük meg.
- lépés – alapozás: a festék felhordása előtt mindenképp célszerű mélyalapozóval alapozni a falat. A mélyalapozó egyenletesebbé teszi a felület szívóképességét, így egyrészt csökken a festék mennyisége is, amire szükség lesz, másrészt segít, hogy a fal foltmentes legyen.
- lépés – sarkok festése: először a szoba sarkait és a fal széleit fessük le, használjunk ecsetet.
- lépés – mennyezet és a falak festése: nagyobb felületekre célszerű festőhengert használni. Mártsuk bele a hengert a festékbe, majd csepegtessük le kicsit, mert ha túl sok festék van rajta, akkor foltos lesz a fal, és csöpögni is fog a festék. Mindig fentről lefelé fessünk, ne össze-vissza.
- lépés – javítás ecsettel: egyes részekhez nem biztos, hogy hozzáférünk a festőhengerrel, ezért érdemes ezeken a helyeken ecsetet használni.
- lépés – második réteg: valószínűleg egyetlen réteg nem lesz elég, hogy tökéletesen befessük a falat, így szükség lesz még egy, de lehel, hogy még két rétegre. A rétegek között mindig várjunk, amíg megszárad a festés.
- lépés – pakolás: ha megszáradt az utolsó réteg is, akkor leszedhetjük a festőszalagot, eltávolíthatjuk a fóliát, és mindent visszatehetünk az eredeti, vagy épp az új helyére.