Bejelentkezés

Blog

Latest News
Vízelvezetés a tetőről

Vízelvezetés a tetőről

A tető fontos része az épületnek, ez védi meg az időjárási hatásoktól, esőtől, jégtől, hótól és a széltől is. A tetők esetében fontos a megfelelő szigetelés, és a tetőfedő anyag körültekintő kiválasztása. Az épület elhelyezkedése, mérete, a tető dőlésszöge mind mind sokat számítanak a vízelvezetés szempontjából, de van még valami. Az ereszcsatorna. Aminek megléte elengedhetetlen a megfelelő vízelvezetésben.

Az ereszcsatorna sem a régi

Többféle anyagból készülnek ma már az ereszcsatornák, melyek igazi díszei lehetnek a háznak, a tetőnek. Vannak belső, rejtett csatornák is, melyek szintén készülhetnek horganyzott acélból vagy akár PVC-ből is.

Az ereszcsatorna megfelelő állapota és kiépítése kiemelt szerepet játszik a vízelvezetésben, gondoljunk csak bele, hogy ha a tetőről egyenesen a falak mellé folyna a víz, az milyen károkat okozna a falakban, alapban, és az egész épület szerkezetében. Ezért is érdemes szót ejteni az ereszcsatornáról. Ami egyébként szintén lehet házunk egyik dísze is, nem feltétlenül kell elrejteni, sőt.

Az ereszcsatorna megtervezése

A tervezés során elsőként fel kell mérni, hogy mennyi a várható csapadékmennyiség, ezt kell  majd ugyanis elvezetnie az ereszcsatornának. Nyugalom, nem szükséges ehhez előkeresni az elmúlt évek meteorológiai jelentéseit, hisz létezik egy szabvány, nevezetesen az EN 12056-3. Az átlagos csapadékmennyiség 75 mm/óra, ennek kell tehát megfelelnie, ennyi vizet kell átlagosan elvezetnie esőzés esetén egy csatornának.

Léteznek ettől hevesebb esőzések is, hisz ez csak egy átlag, és bár a legtöbb rendszer megbirkózik a nagyobb terheléssel is, azonban ahhoz, hogy ne legyen alulméretezett a rendszer, a vápacsatornáknál 150 mm/órával számolnak általában. A kapacitás kiszámításához azonban nem elég a csapadékmennyiség, azt is meg kell nézni, hogy mekkora területről gyűlik majd össze ez a csapadék.

Vannak olyan csatornatípusok, melyek esetében nem is lehet szó a túlfolyásról, ilyenek a belső és attika menti vápacsatorna rendszerek, épp ezért fontos, hogy pontos legyen a tervezés és a kivitelezés. Ha ezek a rendszerek túlterhelődnek, akkor a túlfolyás, szivárgás komoly problémákat okozhat.

Mikor kell cserélni a csatornát?

Amikor az ereszcsatorna rozsdás, lyukas, és azt tapasztaljuk, hogy a víz végigfolyik a falon, akkor eljött a csere ideje. Ha egyébként a tetőt cseréljük és a ház teljes külső felújítására kerül sor, akkor se hagyjuk ki a csatornát. Az ereszcsatorna nagyon fontos szerepet játszik a vízelvezetésben, ezáltal az épület állagának megóvásában, a hosszabb élettartam elérésében.

Miből készül a csatorna?

Hagyományosan horganyzott acélból, de ma már vannak PVC-csatornák is. Csakúgy, mint a cserepek, tetőfedő anyagok esetében, a csatornák is egyre többfélék, anyagukban, színükben is változatosak. Fontos, hogy a csatorna harmonizáljon a tetővel és az épület jellegével, stílusával, ne üssön el tőle. Egy jól megválasztott és kiépített vízelvezető rendszer hosszú évtizedeken át jó szolgálatot tesz.

Időjárásálló, tartós megoldást keressünk és időről időre gondoskodjunk a csatorna tisztításáról is. Előfordulhat ugyanis, hogy a csatorna megtelik növényekkel, falevelekkel, tűlevéllel, és más szennyeződések is kerülhetnek bele. Ezek hosszú távon eldugíthatják a csatornát és a lefolyót is, tehát amikor tapasztaljuk a problémát, mihamarabb járjunk utána, hogy később ne okozzon még nagyobb bajt az eldugult csatorna.

Az ereszcsatorna-rendszer megtervezése és kivitelezése nem egyszerű folyamat, ezt is, mint sok mást, érdemes profi szakemberekre bízni. Azonban ha már elkészült, tanácsos rendszeresen ellenőrizni az állapotát és bármilyen rendellenességet tapasztalunk, annak utánajárni.

Kapcsolódó bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük